Vezetői intuíció egy másik szinten
– mit mutathat meg a szervezetállítás?
Több mint tíz évet dolgoztam felsővezetőként kisebb és nagyobb cégekben. Volt, hogy néhány ember tartozott hozzám, máskor nagyobb csapatokért feleltem. Ha egy szóval kellene jellemeznem a vezetői lét egyik meghatározó élményét, a „magányos” biztosan az elsők között lenne.
Vezetőként sok mindent látunk. Látjuk az eredményeket, a teljesítményt, a munkaköri leírásokat, a szervezeti ábrát. Riportokat olvasunk, meetingeken ülünk, döntéseket hozunk, látjuk hogyan dolgoznak és kapcsolódnak egymáshoz az emberek. De biztos, hogy mindent látunk?
Mert közben történnek furcsa dolgok. Jó szakemberek valamiért mégsem tudnak együttműködni. A régi és az új kolléga sosem talál igazán egymásra. Ugyanabban a pozícióban egymás után égnek ki az emberek. Vannak nehezen érthető felmondások, soha véget nem érő projektek és rengeteg csapatépítő, ahol este végül mindenki ugyanazzal sörözik, akivel az irodában is jóban van.
És vannak még ennél is érdekesebb jelenségek: az ismétlődő mintázatok. Képzeljünk el például egy sales csapatot, amelyben újra és újra megjelenik egy „sztár”. Kimagaslóan teljesít, egyre jobban kilóg a többiek közül, idővel konfliktusok alakulnak ki körülötte, végül távozik vagy elküldik. Aztán jön valaki más. Más személyiséggel, más háttérrel, más tapasztalattal – és egy idő után vele is szinte ugyanez történik. Véletlen lenne?
Az első esetnél még könnyű azt gondolni, hogy az emberrel volt probléma. A másodiknál is találunk magyarázatot. De, amikor harmadszor, negyedszer is ugyanaz a történet játszódik le más szereplőkkel, érdemes feltenni egy másik kérdést: Mi van, ha már nem az embert kell néznünk, hanem azt a rendszert, amelyben újra és újra ugyanaz történik?
Számomra ez az egyik legfontosabb szemléletváltás: nem azt keressük, ki a hibás. Nem hibáztatjuk sem a vezetőt, sem a munkatársat. Inkább arra vagyunk kíváncsiak: mi történik ebben a rendszerben?
A “női megérzés” létezik vezetőként?
Női vezetőként sokszor támaszkodtam az intuíciómra is. Nem a számok és a tények helyett, hanem mellettük.
Különösen fontos volt ez számomra az emberekkel kapcsolatos döntésekben. Szerettem a saját csapatomból előléptetni kollégákat. Ilyenkor természetesen ott volt előttem a teljesítményük, a szakmai tapasztalatuk. De amikor azt kellett eldöntenem, hogy ki áll készen egy következő pozícióra, sokszor volt valami más is a döntésben.
Egy érzés arról, hogy ki hogyan kapcsolódik a többiekhez. Kinek van már súlya a csapatban, kit fogadnak el a többiek. Ki tud felelősséget vállalni, ki mer döntést hozni és ki az, aki egy új szerepben nemcsak saját maga, hanem a körülötte lévők működésére is másként tudna hatni.
Nem biztos, hogy mindezt akkor ilyen pontosan meg tudtam volna fogalmazni. Sokszor egyszerűen azt mondtam volna: „úgy érzem, ő alkalmas rá.”
Amikor később megismertem a szervezetállítást, számomra az egyik felismerés éppen ez volt. Amit vezetőként korábban sokszor intuitívan próbáltam érzékelni, arra most egy strukturált, rendszerszemléletű módszer segítségével is rá lehet nézni. Nemcsak a saját szervezetemben, amelyet évek óta ismerek, hanem más szervezetek kérdéseinél is. Talán ezért is fogott meg ennyire.
A „miértek”, amelyek Hollandiáig vittek
Egy családállító képzésen hallottam először a szervezetállításról. Megfogott a téma, olyannyira, hogy végül Hollandiáig utaztam, ahol Jan Jacob Stamtól, a Hellinger Instituut egyik meghatározó szakemberétől tanultam szervezetállítást.
Ami igazán érdekelt benne, az a rendszerszintű nézőpont volt. Egy szervezetben ugyanis nemcsak emberek vannak. Vannak funkciók, felelősségek, vezetők és munkatársak, részlegek, tulajdonosok, ügyfelek, beszállítók, célok, piacok, termékek, döntési lehetőségek. És ezek folyamatosan hatnak egymásra.
A szervezetállítás abban segít, hogy ezekre az összefüggésekre egy másik nézőpontból nézzünk rá. Megvizsgálhatjuk, hol akad el a döntés vagy a felelősség, hol nem működik az együttműködés vagy a kommunikáció, mely szerepek vagy szempontok maradnak figyelmen kívül, és milyen mintázatok ismétlődnek újra és újra. Olyan összefüggéseket próbálunk láthatóvá tenni, amelyek addig nem feltétlenül voltak az asztalon.
És nem, a szervezetállítás nem családállítás
Az elnevezés miatt ez az egyik első kérdés, ami gyakran felmerül, ezért fontos tisztázni. A szervezetállítás során a szervezetet vizsgáljuk, nem az ember családi rendszerét. Nem a munkatársak gyerekkorát, családi hátterét vagy traumáit keressük. Sőt, még a vezetőét sem.
A fókusz a szervezet működésén van: a funkciókon, hatáskörökön, szerepeken és azok egymáshoz való viszonyán. A térbeli megjelenítésben vannak hasonlóságok a két módszer között, a cél és a vizsgált rendszer azonban más.
Milyen kérdéssel érdemes szervezetállításhoz fordulni?
Szerintem akkor válik igazán érdekessé ez a módszer, amikor érezzük, hogy valami nem működik, gátat szab a további fejlődésnek, de a hagyományos magyarázatokkal nem áll össze teljesen a kép.
Miért nem tud együttműködni két egyébként jól teljesítő terület? Miért vannak ugyanazok a konfliktusok újra és újra, csak mindig más szereplőkkel? Miért nem történik semmi egy már meghozott döntés után? Miért függ a szervezet működése egy-két kulcsembertől? Miért rendeződik vissza a szervezet a régi működésbe egy átszervezés után? Miért nem működik az új struktúra? Miért van ellenállás egy látszólag mindenki számára előnyös változással szemben?
De nemcsak problémákra lehet ránézni. Vizsgálhatunk fejlődési lehetőséget, egy szervezetben vagy csapatban rejlő potenciált, piacot, terméket vagy akár különböző stratégiai opciókat is.
Egy saját példám: amikor egy stratégiai döntésre néztünk rá
Marketingvezetőként én magam is megtapasztaltam, milyen lehetőséget adhat egy ilyen megközelítés egy üzleti döntési helyzetben.
Egy állateledel márka pozicionálásáról kellett döntenünk. Alapvetően két irány állt előttünk. Az egyik egy középkategóriás pozicionálás volt, ismert nemzetközi versenytársakkal és klasszikus kommunikációval. A másik egy szuperprémium irány, kisebb volumennel, magasabb marginnal és speciális értékesítési csatornával.
Az állításban nemcsak ezt a két lehetőséget jelenítettük meg, hanem többek között a vásárlókat, a versenytársakat, a céges profitot, a marketinget, a country managert és a cégcsoport vezetését is. A térben nagyon különböző viszonyok rajzolódtak ki.
Végül az első opció mellett döntöttünk. Öt év alatt a márka a cégcsoport második legnagyobb profitot generáló márkájává nőte ki magát.
Fontos azonban, hogy számomra ennek a történetnek nem az a tanulsága, hogy „a szervezetállítás megmondta, mit kell csinálnunk”. Hanem az, hogy olyan összefüggéseket tett láthatóvá, amelyek addig nem kerültek előtérbe. A döntést továbbra is nekünk kellett meghoznunk – és utána nekünk kellett végig vinnünk.
De hogyan lehet „láthatóvá tenni” egy szervezeti problémát?
A folyamat egy pontos kérdéssel kezdődik. Ezután kiválasztjuk a rendszernek azokat az elemeit, amelyek a kérdés szempontjából relevánsak. Ezek lehetnek csapatatok, osztályok, funkciók – például vezető, pénzügy, marketing vagy termelés –, de akár a vevők, a piac, a profit, egy termék, egy akadály, vagy két különböző stratégiai lehetőség is.
Egyéni munkában ezeket szimbólumokkal, például sakkfigurákkal is meg lehet jeleníteni. Csoportban emberek képviselik az egyes elemeket.
A térbeli elhelyezkedés és az észlelések révén elkezd kirajzolódni egy kép. Ki merre néz? Ki kit vesz észre? Kihez kapcsolódik? Ki marad kívül? Hol van feszültség, távolság vagy éppen túlzott közelség? Hol akad el valami?
Ezután változtatásokat is ki lehet próbálni: elmozdítani egy elemet, új szereplőt vagy szempontot behozni, más kapcsolatokat létrehozni, illetve különböző döntési lehetőségeket megjeleníteni. A cél nem egy szép vagy harmonikus kép létrehozása. A vállalkozás működését és fejlődési lehetőségét keressük.
Mire kell felkészülni a szervezetállítás során?
Nyitottságra. Transzparenciára. Egy vezető számára nem feltétlenül könnyű más perspektívából ránézni arra a szervezetre, amelyet nap mint nap vezet. Főleg akkor nem, ha a megjelenő kép eltér attól, amit addig gondolt róla.
A felismerés még nem változás
Lehet egy nagyon erős felismerésünk egy szervezetállításon. Másnap azonban ugyanabba a szervezetbe megyünk vissza. Ugyanazokkal a meetingekkel, folyamatokkal, KPI-okkal, emberekkel, konfliktusokkal és határidőkkel.
Az állítás eredményén dolgozni kell.
A felismerésekből vezetői döntéseknek és konkrét következő lépéseknek kell születniük. Lehet, hogy szerepeket vagy felelősségeket kell tisztázni. Lehet, hogy a kommunikáción, a vezetői működésen vagy a csapat együttműködésén kell változtatni. Máskor klasszikus szervezetfejlesztési eszközökre és hosszabb utánkövetésre van szükség.
A szervezetállítás ebben az értelemben nem a folyamat vége. Sokszor inkább a valódi munka kezdete.
Néha felülnézetből kell ránéznünk
Vezetőként könnyű beleragadni a napi működésbe. Ott van a következő döntés, a következő meeting, az eredmény, amit hozni kell, és a probléma, amit lehetőleg még ma meg kell oldani.
Én vezetőként sokszor az intuícióm segítségével próbáltam érzékelni azt is, amit a számok és riportok nem mutattak meg. Ma már van egy másik eszközöm is arra, hogy ránézzek ezekre a kevésbé látható összefüggésekre.
Néha érdemes egy pillanatra más magasságba emelkedni, és egyfajta helicopter view-ból ránézni a szervezetünkre. Nem azért, hogy megkeressük, ki a hibás. Hanem azért, hogy megértsük: mi történik valójában a rendszerben? Mi tartja fenn a jelenlegi működést? És hol lehet benne az a pont, ahonnan valódi fejlődés indulhat el?
Számomra erről szól a szervezetállítás.
